Életmód, Futás, motiváció, Tudatos Utazási Klub

Feltöltő nap 001 – Fenyő Ivánnal

Siófok, Szeged, Budapest, Kecskemét, Anglia, Miskolc. Hm? Tudatos utazás. Feltöltő utazás!

Ha nem voltál még velünk akkor csak találgathatod, hogy ez mi a manó?

Mitől is tudatos? Mitől is feltöltő?

Így az első csodás nap után azt mondhatom, hogy attól Tudatos és Feltöltő legfőképpen, hogy olyan ez mint a szivárvány! Sokszínű! Mely színek önmagukban is különlegesek, egészek, de együtt olyat alkotnak, teremtenek, melyre rácsodálkozik a világ! Mely felvidítja azt aki búsul, és szivárványszínű koronával keretezi be az égboltot! Felemeli diadalíven az ott tartózkodókat, és segít eggyé válni, közösséget kovácsolni!

De ennél egyszerűbben! Jól érzed majd magad! Szeretetet kapsz! Figyelmet! Jó emberekkel ismerkedsz meg! Szép helyen kirándulsz! Finomat ebédelsz! Szuper csapattal! Jótékony hatása lesz Rád!

04.22. – én sok helyről érkeztünk ahogy kezdetem a beszámolómat! Különböző kiforrott színek! Mély narancssárga – nőies, eleven kék kommunikatív, zöld szívből jövő, szőke nevetős, baráti barna…

Vendégem aki meghívásomra velünk tartott és emelte a nap színvonalát és a jelenlévők tudatosságát Fenyő Iván volt! Sokszínű, színész, előadó, művész és Ember!

Különleges volt amit együtt alkottunk vasárnap! Az energiáját még ma is érzem!

Egyszerre emelkedett és ugyanakkor építő volt együttlétünk, a felénk magasodó bükkfák árnyékában és energiát adó ölelésével!

Délelőtt 10 órától 7 órában a világnak új törvényeket még nem alkottunk, még nem raktuk le teljesen az alapokat! De megegyeztünk abban, hogy a szeretetnek milyen ereje van akkor is ha az igazság istennőjének Iustitiának mérlegében vele szemben a bűn áll! Ugye Mártika Bíró nő? Elkezdtünk megálmodni egy új világot, egy új közösséget!

Az volt az álmom, hogy ilyen alkalmakkor szeretve leszünk együtt, csodás helyszíneken, finomakat ebédelve! Beszélgetünk tabuk nélkül, és kérdezünk egymástól és Vendégeimtől, most Fenyő Ivántól! Úgy álmodta meg, hogy akik megérkeznek a meghívásra azok hozzák magukkal az őszinte szándékukat, azt amiben adni tudnak, és amiben fejlődni akarnak. Ezt mind bele tesszük egy nagy olvasztó tégelybe! Teszünk hozzá mély kérdéseket, és nyitottságot, játékosságot, jó levegőt és megkavarjuk és mindannyian megmártózunk a kellemes, melengető, gyógyító oldatba!

04.22.-én szerintem ez sikerült!  

Fenyő Iván mindvégig ott volt Velünk! Sokszínűségével, szeretetével, őszinteségével, tudatosságával. Profi vendég volt!

Kaptunk Tőle, és adtunk egymásnak! Energiát, hitet, elfogadást, motivációt!

A táj és az együtt eltöltött ebéd szivárvány volt a szivárványon! (bár itt jegyzem meg, hogy a Palotaszálló séfjének a hely különlegességéhez, egyediségéhez méltóan, több alázattal és ötlettel kellene a vendégek gasztronómiai várakozását kielégíteni!)

 

Ha szeretnéd átélni és megtapasztalni, akkor el kell jönnöd Velünk!

Most legközelebb május 26.-án szombaton!

Fantasztikus, hogy egy szuper ember lesz a vendégem!

Már most érzem azt az energiát és tudást, hitet amit Ő fog hozzátenni a zárt körű túránkhoz!

Szőnyi Ferenc 4 gyermek édesapja, és olyan versenyek győztese, világbajnok mely hétköznapi síkon felfoghatatlan. 10 nap alatt 10 ironman! Himalájában 480 km ahol egyedül csak Ő ért célba! Húú. Fantasztikus eredmények!

S most Te is vele lehetsz!

Kérdezd majd Őt személyesen!

Szeretettel Várunk!

Tudatos Utazók!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük